Egbert Douwes aligha sejtette, hogy világvállalatot alapít, amikor 1753-ban az észak- hollandiai Joure városkában egy kis vegyeskereskedést nyitott. A bolt választékában már a kezdetek kezdetén is ott volt a kávé és a tea. | |
A vállalkozás igazából az 1780-as években indult virágzásnak, amikor Douwes legidősebb fia, Douwe Egberts vette át az üzlet vezetését. A vállalkozás gyorsan kinőtte a kisvárost és a család több boltot nyitott a szomszédos tartományokban. | |
A céget csaknem kétszáz éven át Douwe Egberts leszármazottjai irányították. Az 1960-as években a Douwe Egberts Hollandia egyik legnagyobb vállalataként, már az ország teaexportjának negyven, kávébehozatalának pedig több mint ötven százalékát bonyolította. A cég a hetvenes években történt felvásárlásaival megkezdte a nemzetközi terjeszkedést is. 1978-ban az amerikai Consolidated Foods többségi tulajdont szerez az akkor már több európai országban működő cégben. | |
A Sara Lee-t szintén családi vállalkozásként alapították, 1951-ben, Chicagóban. A sütőipari termékekre specializálódó céget tulajdonosa rajongásig szeretett lányáról nevezte el. A híressé vált pékséget 1985-ben vásárolta meg a Consolidated Foods nevű amerikai élelmiszeripari óriásvállalat. Ugyanez a vállalat vásárolta fel európai terjeszkedése részeként 1978-ban a holland Douwe Egberts-et is. 1985-ben, a Consolidated Foods stratégiai megfontolásokból nevét Sara Lee Corporationre változtatta. | |
Cégünk magyarországi története 1949-ig nyúlik vissza. Elődvállalatunk, a Compack, elsőként kávéfeldolgozással és csomagolással foglalkozott, de hamarosan megkezdte a teafeldolgozást és a vegyi cikkek forgalmazását is. Rákospalotán 1981-ben épült a cég magyarországi gyára. A 150 ezer négyzetméteres területen volt található a kávé-, tea- és a fűszer üzem, raktárak valamint a hozzájuk kapcsolódó kiszolgáló egységek, a minőségellenőrzés és a hőközpont épületei. | |
A hetvenes években a magyar piacon megjelennek az Omnia és a Karaván kávémárkák. Ezekhez a termékekhez készülnek az első magyar reklámfilmek is. 1991-ben a vállalatot az elsők között privatizálták.
Az Douwe Egberts N.V. a Compack megvásárlásával különösen szerencsés helyzetbe került. A magyar piacon való tartós jelenlét és a modern marketing-, és értékesítési technikák hozzájárultak ahhoz, hogy a cég által forgalmazott termékek (Omnia, Karaván, Horváth Rozi, Sir Morton) a kilencvenes években tovább erősödhessenek. 1999-ben a cég felveszi az amerikai anyavállalat nevét és Sara Lee Hungary-ként van továbbra is jelen a magyar piacon.
2000-ben a vállalat felülvizsgálta portfolióját, ettől kezdve kulcskategóriáira a kávéra és teára, valamint a háztartási és testápolási termékekre fókuszál. | |
Cégünk folyamatosan változik, a fejlődés iránti elkötelezettségünk töretlen. A tea- és kávépiaci vezető szerepünket a hagyományok megőrzésével tartottuk meg és folyamatos innovációval, termékfejlesztéssel visszük tovább. Ennek jegyében a Sara Lee Hungary megközelítőleg 5 milliárd forintnyi termelőeszköz-beruházást hajtott végre az utóbbi 10 esztendőben. Ezek közül a legfontosabbak a kávé- és tea csomagológépek, a kávépörkölő-gép, a gyár épületeinek karbantartása és fejlesztése, gyűjtőcímkéző- és palettázó gépek telepítése, valamint a számítástechnikai rendszerek modernizálása.
| |
A folyamatos fogyasztói igények valamint exporttevékenységünk erősödése miatt az elmúlt években gyárunk termelőkapacitása megháromszorozódott.
|